A párválasztás szülői manipulálása (1. rész)

2015. június 17. 13:51 - Meskó Norbert

bad-parenting3.jpgVajon miért szólnak bele a szülők gyermekük párválasztásába? Milyen érdekük fűződhet ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsanak gyermekük választottjáról? Hogyan próbálják befolyásolni gyermekük párválasztási döntéseit? Milyen manipulációs technikákat alkalmaznak, hogy elérjék céljukat? Többek között ezeknek a kérdéseknek eredt a nyomába Menelaos Apostolou ciprusi görög származású evolúció pszichológus, aki a University of Nicosia kutatója. A fiatal szakember már tucatnyi kutatási cikket publikált a témában, sőt egy könyve is megjelent. A kérdés természetesen azért érdekel bennünket, mert Apostolou azt állítja: a szülők "beleavatkozó", gyermekük párválasztását manipuláló viselkedése mögött evolúciós okok állhatnak. Ebben a bejegyzésben a szerző egyik legújabb kutatásáról szólunk, amely azt mutatja be, hogy a szülők milyen manipulációs stratégáikat alkalmaznak gyermekeik választásának befolyásolása érdekében.

Nézzük először az elméletet! A gyerekek és szülők ugyan genetikai rokonai egymásnak, de nem azonosak egymással genetikai szempontból. Ennek a ténynek az a következménye, hogy szülők és gyerekek genetikai érdekei részben megegyeznek egymással, részben pedig különböznek egymástól. A házasság pedig az élet egyik olyan területe, ahol ez az ellentmondás a hétköznapokban is gyakran szembeötlik. Szülői ellenvélemény például akkor fogalmazódik meg, ha a gyerek partnere olyan nemkívánatos tulajdonságokkal rendelkezik, amely negatív hatással lehet a szülők rátermettségére (pl. szaporodási sikerességére). Ha ugyanis a gyerekünk partnere csökkenti a gyerekünk szaporodási sikerességét, akkor végső soron a mi (szülői) szaporodási sikerességünket is csökkenti. Természetesen a hétköznapokban ez nem egy tudatos nyereség-veszteség kalkuláció eredményeként fogalmazódik meg. Az érzelmek hátterében azonban mégis ezeknek a rátermettséget veszélyeztető tényezőknek a felmérése és kiértékelése áll. Hogyan látható ez a mindennapi életben? Amikor például az az érzésünk, hogy vejünk csak kihasználja lányunkat, miközben másfelé kacsintgat, vagy menyünk nem eléggé megbízható és átveri fiunkat (talán nem is ő az unokák apja, azaz nem is vagyunk nagyszülők). Ezért a szülők kifejezetten érzékenyek azokra a jelzésekre, amelyek segítségével felmérhetik gyerekük kiválasztottjának bizonyos tulajdonságait: megbízhatóságát, elköteleződését, őszinteségét. Azok a gének, amelyek az ilyen érzékeny szülői viselkedés hátterében állnak hozzásegítették őseinket a nagyobb utódszámhoz és működésével hatékonyabban megelőzhették a gyerekek rossz partnerválasztás miatti elhagyatását, végső soron hozzájárultak a genetikai rátermettség növeléséhez. Napjainkban nyugati világában - amelyben a modern fogamzásgátlás és családtervezés miatt már nincs közvetlen kapcsolat a szex és a szaporodás között - ez a szülői pszichológiai működés már nem vezet nagyobb utódszámhoz. Mégsem vagyunk képesek kikapcsolni ezt a pszichológiai sajátosságunkat, mint ahogy az édes ízek iránti preferenciánkat sem tudjuk deaktiválni. Miért képes általában tárgyilagosabban látni gyereke partnerkapcsolatát a szülő, mint maga a gyerek? Miért van a szülőnek nagyobb esélye arra, hogy tisztábban átlássa ennek a viszonynak a költség-nyereség oldalát? A szülő egyrészt élettapasztalata miatt nagyobb rálátással rendelkezhet az emberi kapcsolatok terén. Másrészt az ő helyzetértékelését nem homályosítja el a szerelem és/vagy a szexuális vágy mindent elsöprő (megszépítő) ereje.

Közben elevenítsünk fel egy fontos összefüggést, amely segíthet megvilágítani a szülő-gyerek összeütközés lényegét! (A szülő-utód konfliktus evolúciós alapjairól részletesen olvashatunk: Bereczkei Tamás (2010) Evolúciós pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó, 249-254. oldal.) Mivel tehát a szülő és a gyerek genetikailag nem teljesen azonos, ezért a gyerek jövendőbeli partnerének bizonyos vonásai eltérő következménnyel járhatnak a szülő és a gyerek rátermettségére nézve. Vegyük például a jó genetikai minőségre törekvést! Mivel a szülő és a gyerek közötti rokonsági együttható 0.5, a nagyszülő és az unoka között azonban már csak 0.25, ezért egy jó genetikai minőségű jövendőbeli partner a gyerek számára nagyobb genetikai nyereséget jelent, mint szülője számára. A genetikai minőség azonosítására a fizikai vonzerő (a szépség) a legmegfelelőbb. Ez az összefüggés rávilágít egy tipikus szülő-gyerek összeütközési pontra. Miért fontosabb a gyerek számára, hogy jövendőbelije fizikailag vonzó legyen, mint amennyire a szülő fontosnak tartja leendő veje/menye szépségét (szemben annak más tulajdonságaival)? Hiszen egy jó genetikai minőséggel rendelkező jövendőbeli kétszer akkor genetikai nyereséget jelent a gyerek számára, mint szülője számára! A kutatók számos olyan (a jövendőbelire jellemző) vonást azonosítottak, amelyben a szülők és a gyerekek reproduktív érdeke nem egyezik. Ilyenek - a már említett szépség mellett - a jó családi háttér, az izgalmas személyiség, az azonos vallási/világnézeti háttér. Főként ezek azok a területek, amelyekben a szülők és a gyerekek szempontjai eltérőek, amikor a gyerek jövendőbelijéről van szó. A szülők számára például a jövendőbeli megfelelő családi háttere fontosabb szempont, mint a gyerek számára.

Tehát a reproduktív érdek arra sarkallják a szülőket, hogy megpróbálják befolyásolni gyerekük párválasztását. Az iparosodást megelőző társadalmakban viszonylag könnyű dolguk volt a szülőknek ezzel, mert elrendezett házasságok formájában közvetlen kontrollt gyakorolhattak a párválasztásra. Azaz ők maguk választották ki a jövendőbelit, és a házasság aktusát szerződéssel meg is erősítették. Ezt gyakran erővel érték el, hiszen a házasulandó korú gyerek anyagilag függött a szülőtől. Az iparosodás utáni társadalmakban azonban a személyiséghez fűződő jogok betartása miatt a szülők már nem alkalmazhatnak fizikai kényszert. A házasulandó fiatalok életkora is kicsit későbbre tolódott a modern társadalmakban, amikorra az egyén szüleitől való anyagi függése és kiszolgáltatottsága már kisebb mértékű, mint korábban. Következésképpen a szülők már nem képesek közvetlenül kontrollt gyakorolni  gyerekeik házasságára, ezért közvetett módszerekkel, pszichológiai manipulációval próbálják elérni céljaikat. A következő bejegyzésben (a jövő héten) ezekről lesz szó részletesebben.

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://paleoszex.blog.hu/api/trackback/id/tr257546412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.