Boldogabb-e, aki többet szexel?

2017. március 29. 11:39 - Meskó Norbert

couple.jpg

Az elmúlt években számos kutatási eredményből értesülhettünk arról, hogy aki többet szexel, az valószínűleg boldogabb is. Ez tényleg igaz lehet? A több szex valóban megnöveli-e az egyén boldogság-érzését? Egyrészt logikusnak tűnhet, hiszen mi másért szexelnénk, mint, hogy jól érezzük magunkat... A mai bejegyzésünk alapjául szolgáló cikk szerzői (Loewenstein és mtsai, 2015) azonban valami egészen mást találtak.

Miért is gondoljuk, hogy a több szex nagyobb boldogsághoz vezet? Egy amerikai felnőttek körében végzett kutatásban, amelyben tizenhat-ezer résztvevő adatait elemezték, azt találták, hogy azok, akik hetente legalább egyszer szexelnek annyival boldogabbak azokhoz képest, akik csak havonta egyszer szexelnek, mintha a bankszámlájukon kb. 10 millió forintnak megfelelő dollárnyi plusz pénzük lenne. Egy másik kutatás azt állítja, hogy a megkérdezett ezer nő szerint a legmagasabbra értékelt tevékenység az életükben a szex. Egy szexuális motivációval foglalkozó kutatásban pedig a megkérdezett nők és férfiak azt állították, hogy leginkább a gyönyör elérése miatt szexelnek.

giphy-36-1.gif

Loewenstein és mtsai, (2015) ugyanakkor az ilyenkor szokásos kérdőíves felmérés helyett egy kifejezetten szokatlan feladatot adtak a kutatásuk résztvevőinek (hatvannégy felnőtt házaspár, akik az elmúlt hónapban legalább egyszer szexeltek). Kezdetben persze ki kellett tölteniük egy kérdőívet, amely az általános boldogsági szintjüket mérte fel és a szeretkezéssel kapcsolatos érzéseikről is számot kellett adniuk. Aztán arra kérték őket a kutatók, hogy menjenek haza és szexeljenek kétszer annyit, mint eddig. Na, jó, a pároknak csak a felét kérték erre, a másik felének azt az utasítást adták, hogy pontosan annyit szexeljenek, mint eddig: se többet, se kevesebbet. A meglepő eredmény nem az volt, hogy a korábbiakhoz képest ugyanannyit szexelő csoport ugyanannyira volt boldog és elégedett a szexuális életével, mint korábban. Hanem az, hogy a másik csoport, akik kétszer annyit szexeltek, kevésbé voltak boldogok és kevésbé voltak elégedettek a szexuális életükkel, mint előzőleg. A több szex egyszerűen nem vezetett automatikusan nagyobb boldogsághoz és elégedettséghez.

giphy-37-1.gif

Mivel magyarázhatóak ezek az eredmények? Valószínűleg már a kérdésfelvetés (több szex= jobb szex?) is tükröz egyfajta értékrendet, amely miatt a szexualitás lényegét hajlamosak vagyunk félreérteni. Tevékenységeinknek ez a fajta nagyipari, teljesítmény-központú megítélése a szexszel kapcsolatosan a mennyiség és a minőség közzé tesz egyenlőség jelet. A szexualitás működését feltáró vizsgálatok azonban egészen másról számolnak be. Ha egy házaspár például havonta 3 alkalommal szexel, akkor ennek a megkettőzése már lehet, hogy cseppet sem izgalmas kihívás a számukra, sokkal inkább stresszel és kapcsolati feszültségekkel együtt járó kellemetlenség.

A következőkben 5 olyan praktikáról olvashatunk, amelyek a minőségi szex művelőinek adhatnak tippeket. (Michael Castleman amerikai újságíró nyomán, aki szexuális kérdésekre tanácsadóként már több mint 10.000 estben válaszolt.)

  • Hangolódjunk rá egymásra! A testi érintkezés előtt kerüljünk egymáshoz közelebb lélekben is! Lazítsunk egy fárasztó nap után, osszuk meg egymással az élményeinket, ne vigyük be a stresszt az ágyba. Egy közös zuhanyzás segíthet a lazításban és a tisztálkodás mellett elkezdődhet 
  • Teremtsünk erotikus hangulatot! A tiszta ágynemű, az illatos gyertyák, a sejtelmes fények és a szenvedélyes zene, mind segíthetnek abban, hogy a hétköznapi rutintól eltérő hangulat fokozza erotikus érzékenységünket.

  • Fordítsuk meg a pornó-stílust! A pornó filmekben általában 95% idő jut  genitális szexre és csupán 5% az egyéb érintkezésre. Fordítsuk meg ezt az arányt, és töltsünk minél több időt csókkal, érintéssel öleléssel! A kölcsönösen végzett egész testes olajos masszázs lehet egyszerre játékos és erotikus élmény, amely mindenkit a kellő szexuális hőfokra hevíthet.
  • Fordítsunk időt a kölcsönös örömnyújtásra! Mivel a kutatások szerint az egyidejű orgazmus ritka, mint a fehér holló, érdemes arra készülni, hogy egyéb praktikákkal jussunk/juttassuk egymást gyönyörhöz. Ez azért is fontos lehet, mert a statisztikák szerint a nőknek csak mintegy huszonöt százaléka jut orgazmushoz a közösülés közben. A többség számára a kreatív megoldások hiánya (pl a nyelvvel, ujjakkal, vagy vibrátorral való ténykedés) azt jelentheti, hogy orgazmus nélkül maradhatnak.
  • Tanítsuk meg egymásnak, hogy mit szeretünk a szexben! A párok számára a szexuális kommunikáció gyakran azért nagy kihívás, mert egyszerűen nem tudják, hogyan kéne beszélni "ezekről" a dolgokról. Pedig egy egyszerű visszajelzés, mondjuk az "igen", vagy az "ahhh" kiváló lehet erre, amikor szeretnénk még többet abból, amit a partnerünk éppen csinál. A legtöbb szerető sokkal gyorsabban tanul ezekből a jelzésekből, mint azt elsőre gondolnánk.

 

Forrás: Loewenstein, G., Krishnamurti, T., Kopsic, J., & McDonald, D. (2015). Does increased sexual frequency enhance happiness?. Journal of Economic Behavior & Organization, 116, 206-218.

Szexuális motiváció és párkapcsolati működés

Vegyen részt egy szexuális motivációval foglalkozó névtelen online kutatásban! Ha érdekli, kattintson az "igen, beleolvasok" gombra a bővebb információért!

Igen, beleolvasok!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://paleoszex.blog.hu/api/trackback/id/tr1612384513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.