Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A muszlim kendő

2012. október 11. 14:36 - Meskó Norbert

hijab.jpgA 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követően növekedett azoknak a kutatásoknak a száma, amelyek a nyugati világban élő muszlim emberek megjelenésével, szokásaival, viselkedésével foglalkoztak. Számos vizsgálat tárta fel, hogy a nyugaton élő muszlimokkal szemben nagyfokú előítélettel, hátrányos megkülönböztetéssel és bizonyos esetekben Iszlám-fóbiás hozzáállással viszonyul a többségi társadalom, amelyben szerepet játszik az is, hogy valakit vizuális megjelenése alapján muszlimként azonosítanak. Például egy ausztrál kutatásban résztvevő egyetemisták agresszívebbnek észlelték azokat, akik megjelenése összefüggésbe hozható volt az iszlám vallással. A muszlim nők tradicionális viselete a fejkendő (hijab), amely eltakarja a hajat és nyakat. Bár a kendő viseletével kapcsolatban eltérő vélekedésekkel találkozhatunk – egyesek az elnyomás eszközeként tekintenek rá és a kirekesztés eszközeként aposztrofálják, mások inkább a kulturális és szociális összetartozás jelzését látják benne – abban szinte mindenki egyet ért, hogy a muszlim nők önazonosságának egyfajta szimbólumáról van szó.

Yusur Mahmud és Viren Swami (Department of Psychology, University of Westminster, London, UK) kutatók azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a hijab a női arc észlelésére a brit férfiak körében. Arra voltak kíváncsiak, hogy a nők észlelt vonzerejét és intelligenciáját milyen mértékben képes befolyásolni a tradicionális muszlim kendő. Azt feltételezték, hogy a korábbiakban ismertetett okok miatt negatív hatás várható.

Az eljárásban 98 birt egyetemista férfi vett részt, akik közül 57-en nem voltak muszlimok, 41-en azonban igen. A vizsgálatban 5 európai és 5 dél-ázsiai fiatal nő képét használták fel, akikről két-két portré készült, kendővel és anélkül. A hijab nélküli képeken a hajuk összefogva volt látható. Mindegyik változatnál semleges arckifejezést öltöttek. A résztvevő férfiknak egy-egy skálán kellett válaszolni névtelenül.

Az eredmények szerint a hijab-bal látható női arcokat kevésbé vonzónak és intelligensnek tartották a férfiak, mint ugyanazokat az arcokat kendő nélkül. Már korábban is találtak olyan eredményeket, amelyek megerősítik, hogy a megjelenésben tükröződő vallásos elköteleződés negatív hatással lehet a nyugati világban élő értékelőkre. Az ilyen előítéletek különösen mélyek lehetnek a nyugati világban élő muszlimokkal kapcsolatban. Ezen kívül a kutatók azt találták, hogy az értékelő férfiak vallási hovatartozása nem volt markáns hatással a nők megítélésére, bár a nem muszlim megítélők szignifikánsan vonzóbbnak észlelték a kendő nélküli nőket, mint a muszlimok. A nem muszlim férfiak érdekes módon mind a hijabot viselő, mind az anélkül látható nőket intelligensebbnek tartották, mint muszlim társaik. (Viszonylag keveset tudunk arról, hogy az eltérő vallásúak intelligencia-megítélésének hátterében milyen lehetséges okok állhatnak.) Elképzelhető, hogy a különböző eredmények nem az eltérő vallásos háttérnek, hanem sokkal inkább a különböző kulturális és szocio-ökonómiai háttérnek tulajdonítható. A izsgálatban résztvevő muszlim férfiak intelligensebbnek ítélték a hijab-ot viselő női arcokat azoknál a portréknál, amelyeken kendő nélkül voltak láthatók az arcok.

Forrás: Mahmud, Y., Swami, V. (2010) The influence of the hijab (Islamic head-cover) on perceptions of women's attractiveness and intelligence. Body Image, 7(11), 90-93.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://paleoszex.blog.hu/api/trackback/id/tr6013678000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.